Tartozás

Ma visszanéztél rám:
szép volt arcomon a fájdalom.
Most már céltalan, mégis valahová,
mögöttem zárt ajtók, előttem hiány,
csak próba ez, még mindig álmodom.

Jól esik a tompa kábulat,
egy pillanatnyi egymásba zuhanás.
De az ismeretlen is álarcot mutat,
szeme szememben utánad kutat,
és továbbsiet, mikor megtalál.

Még pár dolgom nálad maradt.
És nálam a könyved, az ígéretek,
megtanultam néhány hónap alatt,
hogy benned megóvhatom magam,
s elhagyott az örök reménytelen.

Így kezdjük újra egyedül.
Csak gondolatban szólhatok feléd,
a hangod, a szavad is elkerül,
ami volt egyszer homályba merül,
megsegít minket az őrző feledés.

Majd megsegít minket..,
de ma fájdalom voltál az arcomon.
Valami végtelen szerelmet hittem,
s a számtalan rám hagyott kincsed
megöregszem, mire visszaadom.