Ferenczy Hannáról

Bő két éve így kezdődött ismerkedésünk:

Kedves Hanna!

A Kalákát böngészve akadtam rád. Majdnem minden írásodat, ami ott van, elolvastam. Tetszenek. Érdekes személyiség vagy. Megragadott, hogy mindkettőnk édesanyja 39 kilenc éves volt, mikor születtünk…

… és folytatódott telefonálásokkal, elektronikus levelezésekkel.

Rendkívüli volt Hanna gondolkodása, írásmódja, képei…

Internetes keresőkben sok helyen megtaláltam az írásait, egy idő után egész élettörténet állt össze belőlük. Prózájának van egy sajátságos „íze”, egy nyugodt, elbeszélő folyama, amibe eleinte nehezen kapcsolódtam bele, majd megismerve a szereplőket, az árnyaltan de állandóan jelen lévő, a történet látszólagos nyugalma alatt rejtőző feszültséget, nem tudtam letenni —, vagyis nem tudtam a monitor elől felállni —, és abbahagyni az olvasást.

Hanna verselése (is) egy külön fejezetet érdemelne (vagy fog érdemelni, ha valamikor foglalkozni fog vele valamely értő személy), mivel rendkívül „flottul” (ahogy közös barátunk jegyezte meg róla), írt, szinte minden műfajban.

Múlt év decemberében találkoztam először személyesen Hannával. Közös barátunk, Kaskötő István kereste Hannát Kanadából (ő volt a legszemfülesebb, vagy inkább a legtörődőbb a batári/ismerősi körben…), így kapcsolódtam bele magam is Hanna utolsó heteinek követésébe.

Nehéz találkozás volt. hiszen lehetett volna ez korábban is, mikor még barátnőnk viszonylag egészséges volt. A kórházi ágyon, nagy betegségben nem lehet az elmaradt találkozásokat bármi beszéddel kimenteni.

Hanna az ajtó melletti ágyon feküdt, pontosabban ült az ágyban. Megismertük egymást (bár korábban csak fényképes volt a bemutatkozás).

Hanna fáradt volt a betegségtől, a helyzet, az idő sem volt kedvező ilyekor kórházi ágyon tölteni az időt. Karácsony Vigilia volt.

Hamar rátaláltunk levelezésben, telefonban megkezdett „beszélgetéseink” fonalára. Hanna, súlyos betegsége ellenére, a legfinomabb árnyalatra, kifejezésmódra is emlékezett, több mint egy órán át gyors gondolati váltásokkal előkerültek írásinak fő alakja; festményei; még az ősz folyamán is számítógépen végzett munkái (könyvelés); az internetes baráti kör, akik közül többen meglátogatták. Telefonos beszélgetéseinkhez képest viszont hiányzott belőle valami, az a korábbi, finom tréfára hajló megfogalmazás-mód. Nagyon tudta, érezte betegségét.

— Mondd meg Istvánnak, hogy ne haragudjon, hogy most ettől a betegségtől nem tudok úgy örülni. Rendkívüli, amit értem tett, hálás vagyok érte.

Hanna még láthatta könyveinek borítólapját, amit Kaskötő István nem csak tervezett, hanem minden erejét, igyekezetét bevetve szervezett, hogy még alkotójuk életében felkerüljenek a MEK-re.

Megírtam (megmondtam emailben)

Látogatások… az idő befutása, ami már nem lehetséges… — vajon hányunkban merült fel ez a gondolat Ferenczy Hanna meglátogatásakor?

Még két alkalommal találkoztam Hannával. A betegség haladt, január 7-én, vasárnap hajnalban magával ragadta Hannát.