|
NAGY GÁSPÁR |
Nagy Gáspár 1949. május 4-én született a Vas
megyei Bérbaltaváron.
A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban
érettségizett.
1971-ben Szombathelyen szerzett
népművelő-könyvtárosi diplomát, majd Budapesten esztétikai és
szociológiai tanulmányokat folytatott.
Több országos folyóiratközlés után 1973-ban
Kormos István mutatta be az Élet és Irodalomban, s ugyanő szerkesztette és
adta ki első kötetét is, 1975-ben Koronatűz címmel.
1976-1980 között a Móra Kiadó lektora.
1981. december 21-től 1985. március 12-ig
a Magyar Írók Szövetsége választott titkára.
1988. novemberétől a Hitel című
folyóirat szerkesztője.
Versei számos idegen nyelvű antológiában
is olvashatók.
Hazai és külföldi díjak, elismerések mellett
1990-ben József Attila-díjjal jutalmazták.
*
"Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem
félni - eme szemléleti alapelvek szerint épül Nagy Gáspár költészetének morális
és poétikai rendje. Verseinek gazdag metaforikus világába az általa
"helybenzsákbanfutós"-nak nevezett kor égette bele az ítélkező
játék, a keserű groteszk és irónia szilánkjait. Tényeket és látszatokat,
valóságot és hamis ideológiát eltökélten szembesítő költészete könnyen
felismerhető, csak reá jellemző költői látásmódot és nyelvet
teremtett a szinte szakrálisan morális költői személyiség és a rafináltan,
leplezetten amorális kor ütközésének pontos megnevezése révén.
A hazugság, a történelmi tudatzavar, a
történelmi és kulturális nemzetszűkítés, öncsonkítás ellen küzdve adott és
ad példát arra, hogy modernség és közösségi küldetés, hagyományok gazdag
sokféleségéhez való kötődés és korszerű újítás, erkölcs és esztétikum
nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Nemcsak néhány történelmi
jelentőségűvé vált versével járt ösztönzőn, szemléltetően
előtte a magyarországi és kelet-közép-európai változásoknak. Egész
személyisége, művészete tisztaságot sugároz és követel..."
Ez Nagy Gáspár tizenkettedik kötete.
Görömbei András
*
Nagy Gáspár művei
Koronatűz (1975), Halántékdob (1978),
Földi pörök (1982), Áron mondja (gyermekversek, 1986), Kibiztosított beszéd
(1987), Múlik a Jövőnk (válogatott versek, 1989), Mosolyelágazás (1993),
Fölös ébrenlétem (1994), Zónaidő (vers, műfordítás, esszé, 1995),
Augusztusban, Ludvík Jahn nyomában (Legény-részlet, 1995), Tudom, nagy nyári
délután lesz (1998).
Önálló művei:
Koronatűz (versek) 1975. Móra-Kozmosz. K.
Halántékdob (versek) 1978. Magvető K.
Földi pörök (versek) 1982. Magvető K.
Áron mondja (gyermekversek) 1986. Móra K.
Kibiztosított beszéd (versek) 1987. Magvető K.
Múlik a Jövőnk (válogatott és új versek) 1989. Szépirodalmi K.
Mosolyelágazás (versek) 1993. Orpheusz K.
Fölös ébrenlétem (versek) 1994. Antológia K.
Zónaidő (vers, műfordítás, esszé) 1995. Széphalom Könyvműhely
Augusztusban, Ludvík Jahn nyomában (regényrészlet), (széppróza) 1995.
Magvető K.
Tudom, nagy nyári délután lesz (versek) 1998. Kortárs Kiadó
Szabadrabok (egybegyűjtött versek, 1968-1998) I-II. kiadás, 1999. Kossuth
Egyetemi Kiadó
Válogatásában és szerkesztésében megjelent
könyvek:
Kormos István: A vasmozsár törője alatt
(prózai írások) 1982. Szépirodalmi K.
Horváth István: Ütközők között (válogatott versek) 1983. magvető K.
Kormos István művei (vers és próza) 1995. Osiris-Századvég K.
Irodalmi díjai, kitüntetései:
Művészeti Alap elsőkötetesek díja,
(1975)
Radnóti-díj, (1977)
Clevelandi Irodalmi Társaság József Attila-díja, (1985)
József Attila-díj, (1990)
Magyar Művészetért díj, (1990)
Greve-díj, (1992)
Artisjus Irodalmi Díj, (1992)
Nagy Imre-emlékplakett, (1993)
Tiszatáj-díj, (1993)
Kölcsey-díj, (1994)
Ratkó József-díj, (1994)
Getz-díj, (1995)
Balassi Bálint emlékkard, (1999) és Balassi emlékérem (Salgótarján)
Kortárs-díj, (1999)
Kossuth-díj, (2000)
Nívódíjak:
Alföld folyóirat-nívódíja (1978)
Magvető Kiadó-nívódíja, (1979) a Halántékdob c. kötetért
Szépirodalmi Kiadó-nívódíja, (1990) a Múlik a jövőnk c. kötetért
|
|
![]()