A mennyek kapujában

Megszökött az éjszaka

Pedig fel sem öltözött,

Nem jön többé már vissza,

Mert másokhoz költözött.

Megszökött, és fényt hagyott,

Itt a szemem peremén,

Vele illant minden álom,

Csak a fény lett szűzfehér.

Lélek tüze újra kél

A szundító ég alján,

Vöröslik már, mint a pír

Púderozott hold arcán.

De ott, feljebb, magasan,

Kék vizében úszó hab,

Lett az égen a felhő,

Ahogy kinyílt az ablak.

Csak egy érzés kopogtat,

Fent a mennyek kapuján,

Mikor jön egy oly sötét,

Amely álmot hozna tán?