Rózsa Ferkó Károly

"Rózsa Ferkó Károly nem művész, hanem amatőr filozófus, aki jelenleg képekben fejti ki gondolatait a környező világról, a térről, a látásról. Elveti a gondolatot, miszerint a valóság objektív. Szereinte minden tapasztalat szubjektív, így objektív módon semmi sem ábrázolható. Felhagyott a tökéletességre törekvő alkotómódszerrel, és létrehozta saját látsámódját. Most szigorúan rám néz, és a fejét csóválja: Nem kellett létrehozni semmit. Mindenki legbensőjében ott van az ő másokéhoz nem hasonlítható saját látásmódja, csak hagyni kell megnyilvánulni..."

GONDOLATOK:

a TÉR-ről:
A térélmény az adott tér egy részletének pillanatnyi látványa és az egész térről gyűjtött emléktöredékek által közösen létrehozott teljesen egyéni leképeződés a tudatban. Sosem csak úgy él bennünk a tér, ahogyan éppen látjuk, hiszen mozogtunk, körbenéztünk benne, tudjuk mi van felettünk, alattunk és mögöttünk, még akkor is, ha most nem nézünk oda. Az élmény-jelleg ebből fakad.

a LÁTÁS-ról:
A látás szubjektív tapasztalat a külvilágról. Amit nézünk, az bármilyen távol van, bármilyen apró, jobban érvényesül az agyunkban létrehozott képen mint az, amelyik közelebb van, esetleg nagyobb is. Az óriási, de jentéktelen dolog eltörpül a számunkra fontosabb mellett. A perpektivikus ábrázolás torzítja ezt a képet. Aki igazán érzékeltetni akarja amit lát, annak az ábrázolás: a perspektíva, az arányosság, a megvilágítottság és a színhelyesség szabályait néha meg kell szegnie.

az EMBER-ről:
Van aki jellegzetesen néz vagy mosolyog. Profilból az orra érdekes. Egy mozdulata senki máséhoz nem hasonlít. Megismerjük a jellemének darabkáit, és eközben lassan kialakul bennünk egy kép róla, egy idea, amely olyan részletekből áll össze, amelyeket együtt sosem látunk: a mosolyát, a szomorú tekintetét, az orrát profilból - egyszerre. Nem egy időpillanat alatt látott kép az, ami bennünk Ő, hanem a vele kapcsolatos tapasztalataink összessége.

a KINT és a BENT:
Van a végtelen VILÁG és van benne a véges EMBER, akinek tudata be van zárva abba a pici, sötét kamrába, amiből csupán két, igencsak apró nyíláson keresztül lát ki. A tudat küzdelme arról szól, hogy a végtelent belezsúfolja egyetlen koponyába. Sőt ne is csak belezsúfolja, de rendszerezze is odabent. Sőt ne is csak rendszerezze, de átformálja, újra megalkossa, a világot újra megteremtse.
A képek, melyekben egy belső tér magában foglal egy külsőt, egy kicsi egy nagyot, az mind ezt a problémát feszegeti: Képesek leszünk-e valaha befogadni a mindenséget?