Csend

beburkolózom a némaságba mint lepkebáb
míg halkan hintál tavaszra várva

 csukott kagylóhéj morajló tengerben
 gyöngykönnyét magába zárva

vén házban üres kandallómély
 lobbanó lángot hiába vágyva

mint romos, telt, vén temető
hol az enyészet lábujjhegyen jár

hűvös, repedt márványszobor
míg alant őrzi ősi, dermedt titkát

 mint  életszikkasztott ősanya
hallván az oktondi gyermekzsivajt

hogy halkuljon el végre minden régi zaj
békés órára várva beburkolózom a némaságba