1918. április
3-án született Nagyváradon. Középiskoláit Debrecenben és
Gyulán, bölcsésztanulmányait (esztétika, filozófia, művészettörténet) a
budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (1936-1940) és Genfben végezte.
Első darabja (Európa
elrablása - Lear herceg, 1939) már a Magyar Nemzeti Színház programján
szerepelt. Állásfoglaló tanulmánykötete: Nemzeti
színjátszás - drámai magyarság (1941). Színpadi
bemutatója (Hősök nélkül) 1942-ben volt a Nemzeti Színház
Kamaraszínházában. Budapesten szerkesztőségi titkára lett két idegennyelvű szemlének (Hungarian
Quarterly, Nouvelle Revue de Hongrie), amely genfi ösztöndíjhoz segítette
(1942), ahol aztán 1946-ban a Magyar Tájékoztató Könyvtár kinevezett igazgatója
lett. Ekkor francia anyanyelvű íróbarátaival magyar
költők (főleg József Attila) fordításait kezdeményezte, továbbá a
következő években Hubay segítségével sok magyar író, képzőművész
és muzsikus kapott genfi ösztöndíjat. Hazatérése után 1950-57-ben a budapesti
Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, s 1955-57-ben a Nemzeti
Színház dramaturgjaként dolgozott, mindkét állásából egy napon bocsátották el.
Évekig főként filmgyári forgatókönyveket írt (pl. Bakaruhában, Angyalok
földje) és műfordított (pl. Marceau, Miller, Sartre, Moliere
darabjait).
Mindeközben néhány
társadalmi tematikájú drámát írt (ekkor a Madách Színházban játszották): Egy
magyar nyár (1954), István napja (1955), Egyik
Európa (1957). Petrovics Emil felkérésére született zenei alapszöveg a C'est
la guerre (1962; legutóbb 1998-ban is felújították a Zeneakadémián). A
kétszereplős Késdobálók (jelentősebb előadások: 1957,
1956. október
27. és november 2. között a
Szabad Magyar Rádió Irodalmi adását vezette a Parlamentben.
Az első magyar musicalt Vas Istvánnal (versek) és Ránki
Györggyel (zene) alkotta meg Szinetár Miklós zenés színháza számára: Egy
szerelem három éjszakája (1961, még 2005-ben is több társulat játssza). A Zsenik
iskolája egy monológjáték, amely csak a 90-es években került magyar színpadra, nagy siker volt azonban Avignonban és
Olaszországban. Ezután született bravúros egyfelvonásos sorozata, az 1968-ban Márkus Lászlóval bemutatott Néró játszik,
amely népszerűvé vált Olaszország nagyvárosaiban, fesztiváljain és
franciaországi előadásokon is. Ebből a korszakból
emlékezetes színházközpontú dráma a Római karnevál, amelynek
előadásáért színészek harcoltak (Ruttkai Éva 1983-ban). Hasonló
bonyodalmak után került színpadra a Tüzet viszek, amelynek eredete Soós
Imre halálától (1957) datálható (első bemutató: 1970, legutóbbi: 1996).
Több évtizedes
átgondolás és átírás terméke a Freud-dráma (címváltozatok: Álomfejtés,
Analízis, Utolsó császárkeringő, avagy Ausztria a világvége laboratóriuma;
Mintha már megtörtént volna; Az álomfejtő álma;
Freud az álomfejtő álma; Különös nyáréjszaka). Színházakban sokszor
szerepelt: 1970-től 1995-ig (a brüsszeli Királyi Színházban is).
Az 1973-as Színház a cethal hátán a magyar drámai hagyomány
összegző műve a Comoedia Balassi Menyhárt árultatásáról c. 16.
századi dráma feldolgozása (1974-ben a Nemzeti
Színházban, 1996-ban a Gyulai Várszínházban játszották).
A hosszantartó hazai
állástalanság után Hubay Miklós pályafutása 1974 és 1988 között Firenzéhez
kötődik, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az
egyetemen. Később jelentős funkciót vállalt idehaza is,
1981-től, öt éven át a Magyar Írószövetség elnökeként. Kezdeményezésére
ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. Emellett tovább alkot: A zsenik
iskolája (1977) tartalma: „27 rövid dráma” egyedülállóan mutatja Hubay
rendkívüli hajlamát a fordulatos egyfelvonásosok írására.
A Búcsú a csodáktól
(Szophoklész-ön-portré) után Világvégjátékok (1984) címen régi-új,
változatos idő- és térszerkezetekkel szélsőséges politikai
mozgalmakra (fasizmus, anarchizmus, terrorizmus) utaló drámák jelentek meg (Túszszedők;
Freud az álomfejtő álma; Párkák, avagy Isten füle mindent lát; Itt valami
ketyeg avagy credo quia absurdum).
Művei
elsősorban olasz és francia nyelvterületen ismertek, bár sok európai
nyelvre lefordították, hazai és külföldi rádiós, televíziós feldolgozásuk
számtalan. Színházról, drámáról és a magyar
irodalomról előadásokat tartott a világ
Drámái mellett évtizedek
óta írja tanulmányait, esszéit, úti- és naplójegyzeteit: A megváltó
mutatvány (1965), Úton és itthon (1970), Aranykor (1972), Napló
nélkülem (1978), A dráma sorsa (1983), Végtelen napjaim
(1996, Új folyam, 1997), Talán a lényeg (1998)
.
1997-98-ban a debreceni
Csokonai Színházban szerepelt műsoron (vendégjátékon Budapesten,
Cividáléban, majd Nagyváradon is) a Hova lett a
Rózsa Lelke? című világtörténelmi tragédiája.
Az utóbbi évek legnagyobb írói vállalkozása a nyelv és
a kisebbségi kultúrák haláláról készült drámája, az Elnémulás, amelyet
Nagyváradon és az olasz Friuliban mutattak be (2003). Jelenlegi
drámaterve egy csángó faluban, Moldovában játszódik és a Pápavárók címet
viseli.
2004-től megindult
drámái összkiadása, az Elektra Kiadóház gondozásában.
Eddig megjelent kötetek: Kívül Magamon (Néró játszik; A Szphinx;
Nyomkeresők; Búcsú a csodáktól; Túszszedők), Az én koromban (Párkák,
avagy Isten füle mindent lát; Te Imre , itt valami
ketyeg; Harmodios…és meg kell dögleni; Zsenik iskolája; Kalóz; Elnémulás; A bál
után), Gím a fekete csalitban (Egy szerelem három éjszakája; Napsugár a
Hold utcában; Késdobálók; Tüzet viszek; Római karnevál).
Előkészületben: Ó
Európa…! (Freud: Az álomfejtő álma; Hová lett a Rózsa Lelke?; Egyik Európa; Pápavárók, Akik az ördög nyelvén dicsérik
az Istent). Ezt követő kötetek: Firkáltunk… (Egyfelvonásosok),
Lábnyomok a porban (Átdolgozások) s végül a Drámafordítások.
Hubay a firenzei évek
után ismét kapott közéleti szerepet Magyarországon: 1987 és 1996 között a
Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára (bár kevesebbet taníthat,
mint szeretne), 1991-től tíz évig a Magyar P.E.N. Club ügyvezetője,
majd elnöke, ekkor többek közt nemzetközileg elismerteti az önálló magyar PEN
Centrumot Romániában. További szerepvállalásai: a Széchenyi Irodalmi és
Művészeti Akadémia alapító tagja (1992), a kiskőrösi Petőfi
Sándor Társaság elnöke (1985-től), a Páneurópai Unió Magyar Egyesületének
elnökségi tagja (1990-től), a Magyar-Katalán Baráti Társaság
vezetőségi tagja, az Európa Ház elnöke (1993-tól), a Magyar Játékszíni
Társaság elnöke (1993-tól), a Nemzetközi Madách Társaság elnöke, a CET Klub
vezetőségi tagja, a Société Européenne de Culture tagja, a Magyar
Művészeti Akadémia tagja (2001-től). A magyar
Szerzői Jogvédő Hivatal (Artisjus) kiküldöttjeként a magyar
drámaírókat rendszeresen képviselte a Párizsban székelő Confederation
Internationale des Societés d'Auteur et Compositeurs (CISAC) közgyűlésein.
Díjak, jutalmak: József
Attila-díj (1955, 1965, 1975), Szocialista Munkáért Érdemérem (1971), Munka
Érdemrend arany fokozata (1972, 1978), a Művészeti Alap Irodalmi Díja
(1979), Madách-díj (1983), Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (1984), Magyar
Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1987), Déry
Tibor-jutalom (1988), Kossuth-díj (1994), Nemzeti Színház drámapályázatának
díja (1995), Cívis-díj (1996), Az Év Könyve-jutalom (1996), Róma város díja
(1997), Szép Ernő-díj (1997), Tekintet-díj (2000), Magyar Köztársasági
Érdemrend Középkeresztje (2003), Arany János-díj (2004), Olasz Szolidaritás Csillag-rendje
(2005). A 2005-ös Prima Primissima-díj jelöltje.
BORSOS ATTILA
***
.